Februári hírek

Frissdiplomás.hu

Új felülettel bővült a portfóliónk. Frissen végzett egyetemi hallgatók elérésére ajánljuk figyelmetekbe ezt a felületet, banner és facebook megjelenési, illetve eDM küldési lehetőségekkel. A részletekért keressetek minket az ismert elérhetőségeinken.

Flashmob Középiskolásoknak, Egyetemistáknak

A korlátozások enyhítésére készülve új szolgáltatást ajánlunk a figyelmetekbe. Egy – a 30 év alatti fiatalok elérésére  – tervezett flashmob sorozattal szeretnénk rendhagyó módon eljuttatni egy-egy üzenetet, promóciót, márkát a fiatalokhoz. A produkció influencerek bevonásával, a prekommunikáció során előre megadott helyszínen (pl.: iskola, egyetem, kávézó, könyvtár stb.) és időpontban valósul meg. A témát nem pontosítjuk előzetesen, így megmarad az akció spontaneitása, ugyanakkor az érdeklődők akár tervezetten is részt vehetnek az eseményen. Az elkészített és még a forgatás napján publikált videóval tervezetten 1 millió nézőt érünk el az adott célcsoportból.

Marketing Diamond Awards

Idén harmadik alkalommal díjazták kreatív marketingprojektjeinket, így már négyszeres Marketing Diamond Award birtokosa az Open Media Group, miután 2021. február 2-án „Kis költségvetésű integrált kampányok” kategóriában gyémántdíjjal tüntették ki az Kékbolygó ösztöndíj és gyakorlóprogram népszerűsítése projektünket. A verseny fontos küldetése, hogy teret adjon a kisebb ügynökségek és a kisebb költségvetésből megvalósuló marketingprojektek számára egyaránt.

A kampány célja az volt, hogy minél több potenciális jelentkező számára juttassuk el a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány nemzetközi és hazai ösztöndíj programjainak lehetőségét, valamint a jelentkezéshez kapcsolódó információkat.

Ennek érdekében a megrendelővel közösen összeállított és kiválasztott 12 hazai egyetem hallgatóit vettük célba online és offline felületek összehangolt használatával.

Share on

There are no comments

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *

Start typing and press Enter to search

Shopping Cart

No products in the cart.